A héten az utolsó lészesz Freud Totem és tabujából készült kivonat. Rövidesen pedig megkezdődik egy igen fárasztó hét végéhez való rohamos közeledés.
Sigmund Freud: Totem és tabu
A tabu polinéziai szó, lefordítása azért nehéz, mert az általa jelölt fogalom nálunk már hiányzik. Számunkra jelenti egyrészről azt, ami szent, ami megszentelt, másrészt, ami veszedelmes, ijesztő, riasztó, tilalmas. A tabu ellentétét a polinéziaiak boának (közönséges, általánosan megközelíthetőnek) hívják. A tabu tiltásait az különbözteti meg a morális tilalmaktól, hogy hiányzik belőlük minden indoklás, továbbá a morális tilalmak eredete ismert, míg a tabuké nem.
A tabu fajtái
1.) Természetes (direkt): titokzatos erő eredménye
2.) Közvetített/indirekt: szerzett, ill. másvalaki révén vetítik át.
A tabu célja lehet:
1.) jelentős személyek védelmét szolgálják.
2.) Gyengék védelme a papok és főnökök hatalmas manája ellen.
3.) Védelem azon veszélyek ellen, ami pl. hullák megérintésével jár együtt.
4.) Fontos életfolyamatok megzavarása elleni biztosítás.
5.) Emberek védelme istenek haragja ellen.
A megsértett tabu önmaga bosszulja meg magát. Aki megszegi, cselekedete által önmaga is tabuvá válik. Megkülönböztetünk továbbá állandó- (pl. főnök, halál),és ideiglenes (pl. havi vérzés) jellegű tilalmakat. Ha valaki egy dolgát állandóan használatban tartja (pl. ruházat, fegyver), úgy az tabuvá válik mindenki más számára.
A tabu eredetileg tárgyiasult félelem vélt démoni erőtől és azt parancsolja, hogy a démon bosszúját elhárítsák. Miután különvált a démoni hatalomtól, önálló hatalommá vált. A kényszer-betegséggel való hasonlósága kizárólag külső. A hasonlóság onnan ered, hogy a paranoiások kényszertilalmai éppoly motiválatlanok és létrejöttükben éppoly talányosak, mint a tabuk. Nincs szükség külső büntetéssel való fenyegetésre, mert megvan rá a belső biztonság, mely szerint megszegésük elviselhetetlen veszedelmekhez vezet. A neurózis központi tilalma az érintési tilalom. A tabu és kényszertilalmak az alábbi motívumokban egyeznek meg:
1.) Parancsok motiválatlansága
2.) Belső kényszer-erejük
3.) Szertartásos cselekmények
A kényszertilalmak az életről való nagyarányú lemondást és megszorításokat vonnak maguk után, éppúgy, mint a tabutilalmak. Az ösztönös kedv állandóan eltolódik, hogy az elfojtást, melybe jutott, kijátssza, és pótlást igyekszik találni a tiltottért – pótló tárgyakat és pótcselekvéseket.
A tabu ősrégi tilalom, mely a primitív emberek valamely nemzedékére egykor kívülről kényszerítettek rá, azaz valószínűleg a korábbi generáció véste beléjük erőszakosan. A tilalmak oly tevékenységekre irányultak, melyekre erős hajlandóság élt bennük. A tabutilalmakkal szemben ambivalens viselkedést tanúsítanak, legszívesebben áthágnák őket, de félnek is ettől (éppen azért, mert szeretnék), s mivel a félelem erősebb, mint a vágy, ez kötelezi őket betartásukra. A tabu alapja a tiltott cselekvés, amelyre a tudattalanban erős hajlandóság irányul. Aki áthágja a tabut, azért válik önmaga is tabuvá, mert irigységet ébreszt, fertőző, ugyanis minden példa utánzásra csábít. A veszély tehát az utánzás lehetőségében áll, aminek következtében a társadalom felbomlanék.
Bánásmód az ellenséggel
Másik ember megölése a primitív törzsek tagjait is egy sor szabály betartására kényszeríti. E szabályokat négy csoportba sorolhatjuk:
1.) A megölt ellenség kiengesztelése.
2.) A gyilkosok korlátozásai.
3.) A bűnbánat cselekményei, tisztálkodás.
4.) Bizonyos szertartásos folyamatok.
Ennek okai, hogy e népeket a megöltek szellemétől való babonás félelem szállja meg. Ezzel hozható összefüggésbe a hivatásos hóhér elkülönítése (ami napjainkban is fennáll). Az engesztelő, korlátozási, vezeklési és megtisztulási szabályok magyarázatában két elv kombinálódik. Az egyik a tabu átterjedése a halottról mindenre, amivel érintkezésbe került, a másik a megölt ember szellemétől való félelem.
Az uralkodók tabuja
A primitív népek viselkedését főnökeikkel két alapelv irányítja: óvakodni kell tőlük, és óvni kell őket. A tőlük való óvakodás oka: veszedelmes varázserők képviselői. A velük való közvetett/közvetlen érintkezést el kell kerülni,ill. ha elkerülhetetlen a velük való érintkezés, szertartásokat dolgoztak ki ezekre az esetekre, hogy elhárítsák a rettegett következményeket. A fokozott védelem oka alattvalói jólétére és balsorsára való roppant, jelentőségéből következik, hiszen –hitük szerint- ő az, aki a világ folyását igazgatja.
A holtak tabuja
A primitív népek a halottakkal ellenségként bántak, elsősorban a halott megérintéséből fakadó következményekben nyilvánul meg, és abban, ahogy a körülöttük gyászolókkal bánnak. Az özvegyeket is tabuként kezelik. Úgy tartják, hogy a férfi, ki elvesztette asszonyát, térjen ki a pótlása utáni vágy elől; az özvegyasszonynak is ugyanezen vággyal kell megküzdenie és ezen felül –gazdátlan lévén- könnyen felkeltheti más férfiak sóvárgását. Minden ilyen pótló-kielégülés a gyász értelem ellen való; a halott szellemében haragját kellene felkeltenie.
A legidegenebb, egyben legtanulságosabb gyász-tabu szokások egyike a primitíveknél a halott nevének kiejtési tilalma. Sok helyen, ha a halott neve valamely állat vagy tárgy megjelölésével volt azonos, gyakran átnevezték a dolgokat. Mindezeken felül kerülték minden olyannak említését, amiben a halott szerepet játszott. Ezen a ponton (azaz a név dolgában) a kényszerneurotikusok pontosan úgy viselkednek, mint a vademberek. Bizonyos nevek és szavak kimondásával szemben teljes „komplex érzékenységet” mutatnak. A vadember tehát a halott nevét személye egy darabja gyanánt értékeli és a holtat illető tabu tárgyává teszi. A halott néven-nevezését is testi érintésére vezethetjük vissza. A tabu-szokások sajátosságaiért nem a gyász felelős, ők ugyanis nem csinálnak belőle titkot, hogy az elhalt szellemének visszatérésétől félnek, komplexen kidolgozott szertartásokat visznek véghez, hogy ezekkel távol tartsák, elűzzék őt. Nevének kimondását szellemidézésnek vélik, melyet testi megjelenése fog nyomon követni, Wundt kifejezése szerint félnek „a halott démonná vált lelkétől”. Úgy tartják, hogy a halottak gyilkos szándékból magukkal ragadják az élőket. A holtak ölnek; a csontváz, melynek képében ma ábrázolják a halált, azt tünteti fel, hogy a halál maga is csak egy halott. Ez az oka tehát annak, hogy a holtakat előszeretettel temették el szigeteken, ill. vitték át a folyó másik partjára; az innenső és a túlvilág: e kifejezések innen erednek.
A tabu szabályok bipolárisan viselkednek, úgymint a neurotikus tünetek; egyrészről korlátozó jellegük által a gyászt fejezik ki, másrészről a holtak iránti gyűlöletet, amelyet most önvédelemmel indokolnak.
A primitívek lelki gerjedelmeiben az ambivalenciának általában nagyobb mértékét kell feltételezni, mint amekkora a ma élő emberben megtalálható. Ezen ambivalencia csökkenésével tűnt el lassanként a tabu is, az ambivalencia-konfliktus kompromisszumának tünete. A neurózisok aszociális képződmények, magáneszközökkel igyekeznek létrehozni azt, ami a társadalomban kollektív munka által keletkezett. A neurózisoknál a szexuális eredetű hajtóerők gyakorolják az elhatározó befolyást, míg a megfelelő kulturális képződmények szociális ösztönökön nyugszanak, olyanokon, amelyek egoisztikus és szexuális részek egyesüléséből keletkeztek. A szexuális szükséglet ugyanis nem képes arra, hogy az embereket ugyanúgy egyesítse, mint az önfenntartás követelményei; a szexuális kielégülés mindenekelőtt az ember magánügye.
