Megtaláltam az egyik első szériás dolgozatomat, úgyhogy most következzen ő.
A klasszikus avantgárd irányzatainak bemutatása
(dadaizmus, szürrealizmus, futurizmus, expresszionizmus)
Az avantgárd a XX. század első évtizedeinek újító jellegű művészeti irányzatainak összefoglaló neve. A magyar szakirodalomban használatos elnevezés a francia avantgard (=előörs, élcsapat) szóból ered. Gyűjtőfogalom: önmagukban is heterogén, időben, térben s egyes alkotóknál is változó törekvések, irányzatok összefoglaló elnevezése. Az avantgárd irányzatok közös jellemzője, hogy radikálisan szakítanak a XIX. század és a századforduló művészi törekvéseivel, választ keresnek ember és ember, ember és társadalom megváltozott viszonyára. Ezért is válik kulcsszóvá az új, alaptörekvésé a radikális újítás óhaja, méghozzá a társadalomra, a művészetre, a művész és a társadalom kapcsolatára vonatkozóan is. Szinte minden kiáltvány (proklamáció) hangsúlyozza esztétikai –poétikai programjának újszerűségét. Az egyes mozgalmak programjaiból nem hiányzik a polgárpukkasztás sem. Nemcsak sikerre törekednek, hanem minél ngyobb feltűnésre is, akár harcok, viták és provokáló megnyilatkozások árán.
Valamennyi fontosabb irányzat esztétikai, filozófiai, nemegyszer politikai nézetrendszerrel rendelkezik, egyöntetűen jellemző rájuk a mozgalomszerűség, csoportok szerveződése (leginkább az első világháborúig). Ezen mozgalmak nemzetköziségre is törekszenek. Általános jellemző az összművészeti jelleg is, van néhány több műfajú alkotó. A gyors terjedést a nemzetköziség mellett a modern világ felgyorsult életritmusa, valamint a technikai újítások sora tette lehetővé. Műfajhatárokat léptek át és tűntettek el, s hatalmasan megnövelték az emberről való tudásukat.
Dadaizmus
„Dada nem jelent semmit... Azért írom ezt a kiáltványt, hogy kimutassam, lehet ellentmodásos cselekedeteket is egyszerre végrehajtani egy rövid lélegzetnyi idô alatt, a cselekvés ellen vagyok, és a folytonos ellentmondást szeretem, de az állítás ellen is vagyok, sem mellette, sem ellene nem vagyok, és senkinek nem akarok megmagyarázni semmit, mert gyûlölöm a jóízlést."
Tristan Tzara
A román származású francia költőtől, Tristan Tzarától eredő irányzat. Az elnevezés eredete vitatott. A név etimológiáját Tzara többféleképpen is meghatározza: a néger kru törzs szent tehenének a farka; az olaszban a kocka és az anya neve; falovacska, dajka és kettős igenlés a románban és az oroszban; illetve: nem jelent semmit.
A mozgalom 1916-ban Zürichben születik, mikor Tzara, Janco, Arp, Huelsenbeck, Ball megalapítja a Voltaire-kabarét*, az első dadaista társaságot. New Yorkban Duchamp és Picabia köré szerveződik a mozgalom. Berlinben 1918-1923 között működik dada csoport. A párizsi mozgalom Tzara megjelenésével alakul meg 1919-ben.
A végeláthatatlannak tűnő háború, a perspektíva hiánya szüli a mozgalom alkotóiban a végletes kiábrándultságot, a polgári világ és a kultúra tagadását. A dada lényege egyrészt a mozgalomjelleg, másrészt a lázadás, méghozzá anarchista módon: minden ellen, voltaképpen a művészet ellen is, amelyet meg akarnak szüntetni, elsősorban abból kiindulva, s abban az értelemben, hogy az életet, a valóságot és a művészetet azonosnak tekintik, hiszen minden összefügg mindennel, éppen ezért lehetséges és szükséges is az egyes művészetek, a művészet és az élet közti határok átlépése, eltörlése.
A dadaizmus a legradikálisabb avantgárd irányzatként az esztétikum helyett a provokatív gesztusokban megnyilvánuló, korlátok nélküli szabadság, és az élet elsődlegességét vallja. A dadaizmus lényege a véletlenszerűen egymás mellé kerülő szavak művészete, az értelemtől teljesen függetlenített esztétikai hatás, mely nem akar szép-dallamos, ritmikus vagy más módon kellemes lenni. Még csak nem is a titokzatosság a célja, csupán az, hogy a spontánul feltörő asszociációk mélylélektani megnyilvánulásokat felváltsa az emberi akarattól függetlenül alakuló nyelvi objektumokkal, szerkezetekkel. Egyik célja a botránkoztatás, a polgárpukkasztás.
* Voltaire-kabaré: Első rendezvényeiken a különböző avantgárd irányzatok és elődeik személyesen vagy műveikkel egyaránt helyet kaptak. Gyakorivá vált a szimultán, többnyelvű szövegelőadás, előfordult, hogy egyszerre kilenc alany mondott kilencféle szöveget. Jellegzetes műsorszám volt, hogy Tzara kiment a színpadra, komótosan megborotválkozott, majd távozott.
A háború végén a dadaizmus villámgyorsan hódított. Folyóiratuk a Littèrature volt, de megjelentek más, rövid életű lapok is. Híres megmozdulásuk a Dada Fesztivál volt. Ún. „Bírósági tárgyalást” szerveztek, amelyen elítélték az emberi szellem árulóit. A dadaizmus fénykora azonban nagyon rövid ideig tartott. 1922-ben Breton nemzetközi kongresszust kezdeményezett „A modern szellem védelmére és irányainak meghatározására”. Az előkészítés közben azonban Breton és Tzara összevesztek. Breton nyíltan szembefordult a dadával, s a szürrealista mozgalom vezéregyénisége lett.
Közép- és Kelet-Európában a dadaizmus nem jelentkezett önálló irányzatként. Más avantgárd irányzatokkal együtt, azok kísérőjeként, részelemeként létezett. Kiemelkedő szerepük volt a magyaroknak, különösen Kassák Lajosnak és Ma című folyóiratának, amelyben helyet kapott a dada is.
Futurizmus
"Szüntelenül és vadul a győzelmes tudomány által átalakított hétköznapi életet dicsőíteni és visszaadni."
A mozgalom elnevezése a latin futurum (jövő) szóból ered. Nemcsak irodalmi-művészeti irányzat volt, politikai pártot is szerveztek, célkitűzéseikért tüntetéseket robbantottak ki. Olaszországból indult, ahol ekkor még a konzervativizmus jellemezte a szellemi életet. A munkásság létszáma és ereje azonban drámai módon megnő. A futurizmus szakítani akar mindazokkal a hagyományokkal, melyek használhatatlanok a gépek világában élő nagyvárosi ember lelkivilágának megjelenítésére.
Filippo Tommaso Marinetti (a futurizmus szervezője, irányítója) 1909.02.11-én írta meg, és 20-án jelentette meg az első futurista kiáltványt a párizsi Le Figaro-ban, majd ugyanebben az évben az olasz Poesia című folyóiratban. Főbb pontjaiban a veszélyes élet, a kihívó vakmerőség, a küzdelem, s az új technika kínálta szépségek és a múlt megtagadása mellett tesz hitet. A képzőművészetben jóval élesebben jelentkezett a futurizmus, mint az irodalomban. Olaszországon kívül leginkább Oroszországban hódított, ahol Majakovszkij, Hlebnyikov, Krucsonih és Paszternak a legfőbb képviselői, bár az ő munkásságuk közel sem merül ki a futurizmus követésében. Szemléletük a modern nagyvárosi élet, a technikai fejlődés utópisztikus igenlésén alapul. Az én mértéktelen szabadságát hirdetik, az eredetiség és az extravagancia kultuszát űzik. Lázadnak a harmónia és a jólneveltség ellen, a klasszikus ízlés szétrombolására törekednek. Jobb- és baloldali forradalmiságra szakad táboruk: az olaszok a fasizmus, az oroszok a kommunizmus mozgalmában érvényesítik törekvéseiket, míg a megvalósult forradalmi diktatúrák meg nem merevítik a dogmáikkal a művészeteket, sémákba kényszerítve és az uralkodó eszmék szolgálatába állítva minden művészi törekvést. A költészetben főként Apollinaire, nálunk pedig Kassák Lajos volt jeles képviselője.
Szürrealizmus
1923-1944 között élte virágkorát a szürrealizmus. Elnevezése a francia sur-rèalisme (valóságfölöttiség) szóból származtatható. A kifejezést Apollinaire használta először. Az irányzat bölcsője Franciaország volt, majd világszerte elterjedt képzőművészeti és irodalmi irányzat, a modernizmus és az avantgárd egyik jelentős áramlata. Az első avantgárd irányzatok kifulladása után lép fel egyfajta összefoglaló-szintetizáló igénnyel. Az első szürrealista mű, André Breton és Philippe Soupault közösen írt, A mágneses mezők című munkája 1921-ben jelent meg. Az első világháború után a francia művészek olyan „totális tan”-t kívántak megteremteni, amely felváltja a „kegyetlen civilizáció” eszmerendszereit. Társaival létrehozza a mozgalom szervezett kereteit, a szürrealista kutató irodát és a Szürrealista Forradalom címmel megjelenő folyóiratot, mely első számaiban főként automatikus írásokat és álombeszámolókat közölt, de megjelentek benne nyílt levelek, pamfletek is. 1933-ban megindul a Minótaurusz c. folyóirat is. A háború kitörését követően a csoport szétszóródik. Sokat részt vesznek a francia ellenállásban, Breton 1942-ben az USA-ban kiadja a harmadik kiáltvány vázlatát és a vvv című folyóiratot, és egészen haláláig szervezi a mozgalmat.
A szürrealizmus az ember és társadalom felszabadítását tűzi ki célul. A valóságtól függetlenné vált álmok, látomások, szorongások és kényszerképzetek általában a lélek tudat alatti tartalmainak kivetítései. A szürrealizmus a szabad képzettársítások művészete. A társadalmi igazságtalanságok megszüntetésében Marx tanításait vallják. A csoport tagjai közti ellentét a konkrét politikai cselekvés megítélésében van. A szürrealisták csoportosan léptek fel, közös programmal, kiáltványaikban a hagyományok megsemmisítését, s az új észjárás, művészetfelfogás és stílus uralmát hirdették. A freudi tanításokon kívül az új természettudományi felfedezések (pl. Einstein relativitáselmélete), a parapszichológiai kutatások is hatottak rájuk.
A költészetben Aragon, Breton és Éluard, a szépprózában kivált Franz Kafka említhető; Garcia Marquez is erősen szürrealisztikus színezetű prózát ír. Nálunk Kassák, ill. József Attila egy korszaka emelkedik ki, továbbá Tamkó Sirató Károly, Juhász Ferenc, Nagy László, Csoóri Sándor, valamint Hernádi Gyula elbeszélései emelhetők ki.
Breton a szürrealista művész feladatait abban látja, hogy „legyőzi majd a cselekvés és az álom között fennálló jóvátehetetlen ellentét lesújtó érzését”. A szürrealizmus a valóságot, a lényeget, a tudat minél teljesebb kikapcsolásával a lélek mélyrétegeiben keresi. Ennek eszköze a pszichoanalízis gyakorlatából ismert öntudatlan asszociáció, automatizmus, illetve a félálomban történő alkotás. A lírában a legfontosabb szervező a költői kép, melynek összetevői közt a távolságot végtelenné nagyítja. A képzettársítások merészségéből fakadó fekete humor szintén a szürrealista művek jellegzetes vonása. A képzőművészetben a különböző technikák és eljárások, a kollázs, az álomfestés, és a szuperrealista (álom és valóság összeolvadása) részletekből összeállított kompozíciók egyaránt megfigyelhetők. A színházi kísérletek az ősi formák felé fordulnak. A film a montázstechnika lehetőségeit használja ki szokatlan merészséggel.
A szürrealizmus érdeme, hogy sokrétűségével, a képzelet felsazbadításával, a groteszk, bizarr és a rendkívüli iránti érzékenység felkeltésével, valamint a „fekete humor” elterjesztésével hozzájárult napjaink esztétikai értékeinek kialakulásához. A szürrealista irodalmi alkotásokat szédítő képgazdagság, meglepő szóösszetételek, szabad asszociációk jellemzik; témájuk a fantasztikum, az álom és a csodák világa.
A szürrealizmus Kelet-Európában elsősorban a lírára hatott, az ilyen remekművek szinte kizárólag a prózavers területén születtek. Ennek fő oka, hogy az automatizmus kötött formában nem nagyon jelentkezhet. A költészet és a széppróza határai talán a szürrealista irányzat esetében a legelmosódottabbak. Kezdetben Bretonék szántszándékkal akarták a verset elprózásítani. A szürrealista drámák részben megbuktak, illetve sohasem kerültek bemutatásra. A drámakísérletek elsősorban Antonin Artaud és Roger Vitrac nevéhez fűződnek. Közösen alapították meg az Alfred Jarry színházat.
Expresszionizmus
„A világ középpontja minden egyes énben van.” (Thomas Däubler)
Az irányzat lenevezése a latin expressio, azaz kifejezés szóból ered, maga az expresszionizmus kifejezésművészetet jelent. A XX. század elején jelentkezett, a polgári társadalom elleni tiltakozása jeléül céljának tekintette, hogy a valóság látszatának puszta ábrázolása helyett elsősorban a valóságról képzett érzéseit, gondolatait fejezze ki, lehetőleg közvetlenül, minden fegyelmezően közbeiktatott kötöttség nélkül, azaz: a szerkesztés, fogalmazás, stílus klasszikus szabályai nélkül. Előbb a képzőművészetben, aztán az irodalomban jelentkezett. Az irodalmi expresszionizmus középpontja Németország volt, a német szakirodalomban a fogalmat az avantgárd szinonimájaként is használják. Az irányzat fénykora 1910 és 1925 közé esik. Az expresszionista művész tiltakozik a létező társadalomi rend ellen, elveti a hagyományos formákat és újakat keres, de mindezt nagyfokú személyességgel teszi. Ezt fejezi ki az irányzat elnevezése is, de az alkotói vallomások, programok sora is.
Többféle filozófiai nézet keveredik a szemléletmódban, a legmeghatározóbb Nietzsche: az érzelem, az akarat magasabbrendűségének, az ösztönök felszabadításának hirdetése, valamint Bergson intuíciótanának hatása. Ez határozza meg esztétikai nézeteiket is, amelyek a valóság és a művészet ellentmondásos kapcsolatát rögzítik, s e két szférát részben egymástól idegennek tartják, részben úgy gondolják, hogy az alkotónak a műben megmutatkozó akarata változtathatja meg a világot. A művekben nem az értelmi, hanem az érzelmi és akarati elemek és az ezeknek megfelelő kifejezésformák az uralkodók, leggyakrabban a kinyilatkoztatás, az elragadtatás, a csalódottság, a kétségbeesés, az undorodás, az átok.